2017. október 17., kedd

Két gyerekkel

Sikeresen kitöröltem az Alex születését megörökítő posztot, így az végleg elveszett az internet bugyraiban :).

Már több, mint 2 hetes a kicsi és eddig csak a legjobbakat tudom róla elmondani. Eszik rengeteget és alszik rengeteget, sírni szinte soha nem sír. Eleinte a levetkőztetést nehezen viselte, akkor kieresztette a hangját, de mostanra megszokta az öltöztetést, pelenkázást. Akkor sem sír, ha éhes, hanem nyögdécsel 5-10 percig, aztán esetleg sír pár másodpercet, de nincs csecsemőüvöltés sem éjjel, sem nappal. Többnyire jóllakottan alszik, szerencsére A-nak az első napoktól bőven van teje, így ugrottuk az Aida idejében elkövetett bénázásokat és szenvedést, hogy beinduljon a szoptatás. 
Úgy tűnik, a kissrác az én nyugalmamat örökölte, ami nagy szerencse, mert a nővére mostanában szinte elviselhetetlenül örökmozgó és beszédkényszeres, meg sírós, sőt hisztis is. Meghülyülnénk, ha még egy síró csecsemő is lenne körülöttünk :).

2017. augusztus 1., kedd

Vannak azért problémák

Szóval az van, hogy múlt héttől újra bölcsi. Vasárnap este alig lehetett lefektetni Aidát, annyira várta, reggel meg 6-kor ébresztett minket, holott normál esetben mi keltjük, vagy fél 8 körül ébred.
Repülve ment be a csoportba. Délután is jó kedvű volt, mikor A. érte ment, de az orrán és a szája mellett le volt zúzva a bőre ("elestem a játszótéren, nagyon sírtam"). A gondozónő persze nem tud semmiről...Mi meg ismerjük annyira a gyerekünket, hogy egy ilyen horzsolás létrejöttekor úgy ordít, hogy az a szomszéd kerületben is hallatszik. Milyen furcsa, hogy azóta reggelente az öltözőben, de legkésőbb a csoportszobában elkezd bőgni és hajtogatja, hogy "Apa gyere bölcsibe". Egyértelmű, hogy történt valami, ami miatt nem akar egyedül ott maradni, szerencsére annyira nem vészes a dolog, hogy egyáltalán ne is akarna menni. Múlt héten az épületben és az udvaron még dolgoztak, fúrtak-faragtak, azoktól a hangoktól is nagyon fél, lehet, hogy ez is közrejátszik.
Pár nap alatt biztos túl lesz ezen, de furcsa, hogy egy évet lehúzott minden probléma nélkül, hihetetlenül jól adaptálódott mindenhez, most meg ilyen sírós és félős lett. A babakocsiba is visszaszokott, valamiért az utcán nagyobb biztonságban érzi benne magát, pedig hónapok óta elő sem vettük, mert csak a saját lábán volt hajlandó közlekedni. Most meg állandóan mászik fel ölbe. Biztos az is közrejátszik, hogy 5 hétig csak hétvégenként volt velünk és bármennyire is jól érezte magát a nagyszülőknél, hiányozhattunk neki, mert azóta extrém módon ragaszkodó.

A másik probléma a kaki. Áprilisban egy véletlen elszólásból derült ki, hogy a bölcsiben próbálják biliztetni, velünk egyszer sem egyeztettek erről. Mi nyáron, a nagymamánál terveztük elkezdeni, ahol az udvaron nyugodtan lehet pelenka nélkül és a módszer nálunk is, a tesómék gyerekeinél is bevált. Akkor azonnal leállíttattuk a biliztetést, de valószínűleg későn, mert azóta fokozatosan, most már állandó jelleggel visszatartja a kakit Aida. Most már ott tartunk, hogy 3 naponta sikerül neki, a 2-3. napon már szenved, hazaérkezés után fel a kanapéra, fetreng, fejen áll, nyűglődik. Evés közben azonnal jön az inger, de pattan is fel a székéből, mert állva jobban tudja szorítani. Ha sikerül végre kakilni, azt is nagy szenvedések közepette. Nem szorulás okozza, mert rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, rostot kap. A gyerekorvos és a pszichológus is azt mondja, hogy nagy valószínűséggel a korai, forszírozott biliztetés okozza.
Lassan minden délutánunkat, esténket megmérgezi a kakival való szenvedés, köszönhetően a makacs, önfejű, nem együttműködő gondozónőnek. Pedig mi aztán kooperatívak vagyunk bármiben, feltéve, hogy közösen hozzuk meg a döntéseket a gyerekünkkel kapcsolatban és nem helyettünk döntenek...
(azt is csak hetekkel később tudtuk meg, hogy Aida már nem a rácsos kiságyban alszik, amivel semmi probléma nincs, csak mi miért nem tudunk ezekről a dolgokról?)

2017. július 17., hétfő

Nyaralás 2. is kipipálva

Szombaton elhoztuk Aidát a nagyszülőktől. Nagyon jól viselte az egy hetet (persze, mert a kis segge is ki volt nyalva...), a negyedik-ötödik napon már a telefonhoz is alig volt hajlandó odajönni. Aztán amikor megérkeztünk, előbb felderült, aztán könnybe lábadt a szeme az örömtől és kb. negyedórán keresztül felváltva ölelgette A.-t és engem és túláradó örömmel hajtogatta, hogy megyünk haza, meg gyönyörködött bennünk :). Azt mondta A., hogy ez volt az eddigi legszebb pillanat azután, hogy a születése utáni reggelen kézbe vehette Aidát. Utána egy pillanatra sem cuppant le rólunk. 
Úgy terveztük, hogy ebéd után hazaindulunk és a kocsiban fog aludni, erre mikor befejezte az ebédjét, fogta a cumiját és a takaróját, elindult a szobája felé és közölte, hogy "Apa, gyere mesélj!".
Egy hét alatt is rengeteget fejlődött a beszéde és már régebben történt dolgokat is el tud mesélni mondatokban ("Voltam Tescoban Papával és Mamával"). 
A héten még Anyukámnál lesz, aztán hétfőtől bölcsi, de elég ritkásan járni, mert augusztusban szabadságon leszünk.

2017. július 11., kedd

Szünidő még mindig

Az egyik nagyinál 3 hét letudva problémamentesen, hétvégén elvittük Aidát a távoli nagyszülőkhöz. Náluk azért nem hagytuk ott olyan könnyű szívvel, első unoka, 70 év felettiek, önfejűek, nem nagyon tudnak a mi fejünkkel gondolkodni. Pl. hogy ha este 8-kor életében először ott hagyjuk a gyereket, fél 10-kor nem hívnak fel, hogy náluk maradt egy ruhadarabunk. Persze csak jóval később, már itthon vettük észre a hívást, jól felidegeltük rajta magunkat. Vagy pl. a telefon kihangosítása megoldhatatlan feladat számukra, pedig esténként szívesebben beszélnénk a gyerekkel, mint hogy anyósom lelkendezését hallgassuk. 

De egyelőre rendben vannak a dolgok, Aida él, mint hal a vízben. Már nagyon hiányzik mindkettőnknek, pedig a szünet előtti hetekben a csúcsra járatta az energiánk leszívását :). 

2017. június 28., szerda

Tombol a szünet

Már második hete tart a bölcsiszünet, kb. az a legjobb kifejezés, hogy Aida tobzódik benne. Másodszor is kivittük Anyukámhoz, hát most sem ejtett könnyeket, amikor hazaindultunk. Nagyon élvezi a kertet, a játékokat, a gyümölcsöket, most hétvégén a trambulint is összeraktuk neki. Vannak ott kisgyerekek is, akik néha átjönnek hozzájuk, vagy a játszótéren találkoznak. Az evés és az alvás is rendben van, semmi panasz nincs rá. Az esti telefonos bejelentkezésekkor mindig visítva örül meg a hangunknak és egész jól válaszolgat a kérdéseinkre. 

Közben hétvégére hazahoztuk, két napot itt volt velünk a másik nagymama is, hogy szokják egymást, most pénteken megint jön és napközben kettesben lesznek.
Itthon még a szokásosnál is matricább üzemmódban működött, kb. le sem tudtam vakarni magamról :). És folyamatosan dirigál: "Apa, ülj ide!", "Kérek innivalót!" stb. Volt nagy csoda is, amikor kivittük a nagymamát a pályaudvarra, Aida ilyen közelről még nem látott vonatokat.

Megnyugtató érzés, hogy Anyukámnál remekül érzi magát, így hét közben a munkára is könnyebb koncentrálni, az esték pedig hosszúak és nyugisak, még filmnézésre is jut idő. Azért esténként sokat emlegetjük, nagyon furcsa, hogy nem csimpaszkodik rajtunk és csend van a lakásban.
Próbáljuk kiélvezni, mert most 2 évig megint nem nagyon lesz ilyen, mivel októberben kisöccse születik Aidának :).